Munkaidő

Németországban törvény szabályozza, hogy naponta, illetve hetente hány órát szabad csak dolgozni. A napi maximális munkaidő 8 óra, a heti maximum pedig 48 óra. A napi munkaidő csak akkor hosszabbodhat meg 10 órára, ha 24 hét vagy 6 hónap átlagában nem haladja meg a napi 8 órát.

 

Figyelem! Az építőiparra általánosan kötelező kollektív szerződés vonatkozik, mely eltérően szabályozza a munkaidőt télen és nyáron. December, január, február és március hónapban a heti munkaidő 38 óra. Áprilistól novemberig a heti munkaidő 41 óra.

 

A túlórát a munkáltatónak külön kell elrendelnie és kifizetnie.

 

Figyelem! Munkaidőnek számít minden időszak, amelyben a munkavállaló a munkáltatónak rendelkezésére áll, vagyis beleszámít például az az idő is, amíg az építkezésen anyagra, a hotelben a vendégek kijelentkezésére vár, vagy a pihenőhelyen az előírt szünetet tölti. A készenlét is a munkaidő részét képezi, vagyis pl. az az időszak, amit idős, vagy beteg emberek ápolása céljából elérhető közelségben tölt. A részletekről célszerű tanácsadó szervezetnél érdeklődni!

 

Tipp: Minden nap írja fel a ledolgozott órákat és a szüneteket. Legjobb, ha mindezt leigazoltatja felettesével/csoportvezetőjével, vagy egy tanúval!

 

Az alábbi linken letölthető, kinyomtatható német és magyar nyelvű naptárt talál a munkaidő feljegyzésére:

www.buendnis-gegen-menschenhandel.de[1] > Das Bündnis > Infomaterial > Arbeitszeitkalender

 

2019 január

Links:

  1. http://www.buendnis-gegen-menschenhandel.de

Letöltések